A kártérítés tekintetében az Áfa tv. értelmező rendelkezése (259. § 6. pont) egyértelműen kimondja, hogy nem tekinthető ellenértéknek. Károkozásnál ugyanis a károsult nem a saját tevékenységének ellenértékeként jut valamely vagyoni értékhez, hanem kártérítésre vonatkozó polgári jogi szabályok alapján, amely szerint a károkozó köteles az általa jogellenesen okozott kárt megtéríteni. Ok-okozati összefüggés nem a károsult és a kártérítés, hanem a károkozó és a kártérítés között van. A kártérítés fizetése kötelmének nélkülözhetetlen jellemzője, hogy a kártérítés fizetésére kötelezett valamely jogellenes cselekedetet hajtott végre, melynek szankciója a kártérítési kötelezettség keletkezése. Ezzel szemben a jogosult a kártalanítást nem jogellenes, hanem jogszerű magatartás fejében kapja.
A kártérítés és a kártalanítás fogalmának elhatárolása fontos a károsult szempontjából is. Ugyanis, ha a károsult a kapott kártérítésről áfás számlát állít ki a károkozó részére, akkor arra a károkozó adólevonást nem alapozhat, mivel a kártérítés fejében a károsult oldaláról termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás teljesítése nem valósult meg. Egy esetleges adóhatósági ellenőrzés során a vizsgálat nem fogadja el a számlára alapozott adólevonási jogot és a jogosulatlan adólevonás következtében szankciókat (adóbírság, késedelmi pótlék) is kiszabhat a károkozó terhére.
A kártérítés két leggyakrabban előforduló jogcíme a késedelmi kamat és a kötbér.
A késedelmi kamat fizetését azért követelheti a jogosult a másik féltől, mert a szerződésben kikötött fizetési határidőt elmulasztotta. A kötbér annak a magatartásnak a szankciója, hogy a teljesítésre kötelezett nem a szerződésben meghatározott határidőben teljesítette a szerződéses kötelezettségeit. A késedelmi kamat és a kötbér tehát jogellenes magatartás esetén fizetendő, továbbá kárátalány szerepét töltik be.
Az adózók gyakran azonos fogalomként kezelik a közgazdasági kamatot és kártérítésként fizetendő késedelmi kamatot.
A kamat és a bánatpénz elhatárolása
A közgazdasági kamat a pénz időértéke. Erre példa az az eset, amikor az eladó azért kér többet a termékért, mert annak árát egy összegben később kapja meg, mintha a vevő egy összegben kifizetné a vételárat. Ekkor a vevő az eladó részére nem fizet kártérítésnek minősülő kamatot, hanem a termékértékesítés adóalapjába tartozó járulékos költségről van szó. Ugyanis a vevő azzal, hogy a szerződésben meghatározott fizetési határidőn belül megfizeti az esedékes részlet összegét, nem követ el semmiféle jogellenes cselekedetet, hiszen a szerződésben megállapított keretek között teljesíti a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Tehát nem lehet szó a kártérítést megalapozó, nélkülözhetetlen tényállási elemről, azaz a szerződésszegő magatartás megvalósításáról. Erről csak akkor lehetne beszélni, ha a kamat kifizetésének a jogalapja a késedelmes fizetés ténye lenne.
A kártalanítás a gazdasági életben legtöbbször előforduló formája az úgynevezett bánatpénz címén kifizetett összeg. Amennyiben valamely személy a szerződésnél vagy jogszabálynál fogva a szerződéstől elállásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozatával gyakorolja. Az elállás a szerződést felbontja. Az elállás jogát a felek bánatpénz fizetéséhez is köthetik. Az a szerződő fél, aki bánatpénz fizetése fejében a szerződéstől elállhat, az lehetőséget nyert arra, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségétől szabaduljon. A bánatpénz a szerződéses partnert ért károsodást mérsékeli. A megállapodáson alapuló elállás nem szerződésszegés, ezáltal az annak jogkövetkezményeként fizetendő bánatpénz nem minősül kártérítésnek. A bánatpénzre jogosult adóalany a másik szerződő félnek az Áfa tv. 13. § (2) bekezdése szerinti szolgáltatást nyújt azzal, hogy a másik fél elállási jogát elismeri, szerződésből eredő kötelezettsége teljesítését nem követeli.